SUTTYOMBA ZENEKAR

A Suttyomba zenekar 1993-ban alakult békés megyei, népzenét kedvelő fiatalok összefogásával. A csapathoz később további tagok csatlakoztak, az alapító tagok közül pedig többen kiléptek. A jelenlegi formában az együttesünk 1996 óta működik.
A Suttyomba zenekar jelenlegi állandó tagjai:

A zenekar neve többnyire mosolyra kelti a közönséget, de mégis több mint 25 éve vállaljuk e különös titulust, amely egyébként sok mindent elárul rólunk. Aki ismer minket már tudja hogy egy vidám, nyitott és közvetlen csapat vagyunk. A név is valójában egy kocsmai jelenet terméke, amely később a táncos barátaink és a közönség számára is megszokottá, sőt már szinte kedveltté vált

Az együttesünk repertoárjában megtalálhatóak a történelmi Magyarország valamennyi tájegységének népzenéi, amelyek közül a számunkra kedves dallamokat a „20 év Suttyomba” dupla lemezes albumunkon is bemutatjuk. Számos önálló koncert, népzenei előadás, bemutatóest és táncház áll a hátunk mögött, melyeket hosszú lenne felsorolni, ezekről meséljenek inkább a honlapunkon megtekinthető fotóink. A hosszú évek során összecsiszolódott a zenekar, az új tagokkal pedig hangzásában még töményebbé vált a muzsika. Sok esetben hívtuk meg koncertjeinkre, előadásainkra népzenész barátainkat annak érdekében, hogy a bemutatott produkcióink még színesebbé váljanak és még egyedibb hangzásban szólaljanak meg. Mindig is kedveltük a kidolgozott, egyöntetű nagyzenekari megszólalást. Ez a törekvésünk a „20 év Suttyomba” albumon is jól tükröződik, hiszen rengeteg muzsikus és énekes barátunkat csábítottuk el egy jó közös zenélés kedvéért.

Tagjaink kiemelt figyelmet fordítanak az archaikus hangszeres hangzás és a népzenei eredetiség megőrzésére. Különös gondot fordítunk az egyes adatközlő zenekarok stílusának, technikáinak minél pontosabb megszólaltatására. Természetesen sok esetben a zenéket saját szánk íze szerint formáljuk, ez egyes számok egyedi hangszerelésében és harmonizálásában ölt testet. Máskor pedig olyan dallamokhoz, slágerekhez is bátran hozzányúlunk, amelyeket nem éppen népzenei stílusban és hangzásban alkottak meg.

2002-ben alapítványt hoztunk létre abból a célból, hogy a még fellelhető, feldolgozható Békés megyei népzenei, vagy egyéb népművészeti hagyományokat összegyűjtsük és továbbadjuk a fiatalabb generáció számára. Ugyanebben az évben indítottuk útjára a Suttyomba Népzenei Fesztivált, majd később a Népművészeti Versenyt, valamint egyéb családi táncházas és hagyományőrző rendezvényeinket, amelyeket azóta is évről évre megszervezünk. Ezen tevékenységeink is bizonyítják, hogy a magyar népművészet elkötelezett hívei vagyunk és maradunk is mindaddig, amíg erőnkből és energiánkból telik.

Fontos számunkra, hogy a feltörekvő fiatal zenészekkel megszerettessük a népzenét. 2019-ben volt szerencsénk egy fesztivál alkalmával megismerkedni Temesváron élő fiatalokkal, akiknek azóta is havi rendszerességgel próbáljuk átadni, megtanítani a sok év alatt összegyűjtött népzenei anyagokat, hogy kint élő magyarként, megtarthassák népi kultúrájuk e részét és majd továbbadhassák azt a fiatalabb generáció számára. 
.

zenekar tagjai

Schäfer Szilveszter

Hegedű

rövid leírás......

Szujó Zsolt

Hegedű

rövid leírás......

Bohák Endre

Brácsa, Kontra

rövid leírás......

Nagy István

Tárogató. furulya

rövid leírás.......

UGRÁS A LAP TETEJÉRE!
Template by JoomlaShine